2012. szeptember 25., kedd

Kalács

Ez az első próbálkozásom kalács készítéssel, mert kicsit tartok a kelt tésztáktól. Macerásak, időigényesek, fárasztóak....de annyira megkívántam egy finom, omlós, foszlós, langyos, vajjal megkent kalácsszeletet, hogy nem bírtam ellenállni a kísértésnek, és megsütöttem az első kalácsomat.

Hozzávalók:
  • 50 dkg liszt
  • 3 dl tej
  • 4 ek cukor
  • 5 dkg margarin (a mikróban megolvasztva)
  • 2,5 dkg élesztő (friss és nem szárított)
 Kenéshez:
  • 1 tojás
  • Kristályos dekorcukor

Elsőként az élesztőt felfuttatjuk a meglangyosított tejjel és cukorral. Ha már kellően mocsári szörnyes hatást kelt bennünk, akkor kész van.
Hozzákeverjük a lisztet és a margarint és elkezdjük dagasztani. És csak dagasztunk és dagasztunk, mint egy kényelmeskedő kiscica a mellkasunkon, míg nem kapunk sima és levegős tésztát.
Fél órán át pihenni hagyjuk, míg a kétszeresére nem nő, azután kilisztezett gyúródeszkán három egyenlő részre osztjuk. A három részből kígyókat kezdünk el hengergetni, a kígyókat pedig összefonjuk, mintha csak a hajunkkal tennénk ugyanezt.

Én egy téglalap alakú formában sütöttem meg, így a formát kivajazva-kilisztezve, belehelyeztem a most már ténylegesen kalács alakú tésztát.

A tetejét minden esetben kenjük le tojással (vagy tejjel), hogy szép aranybarna legyen a kalácskánk 175°-on, 35 perc alatt. :)

Én dekorációként még megszórtam cukorkristályokkal, nagyon finom lett tőle a süti. Nektek hogy tetszik? :)





2012. szeptember 8., szombat

Sütiszörny

Hogy felejthettem el feltenni ezt a sütit?
Annyira aranyos lett, de valahogy ezer éve kiment a fejemből. De most rendezgettem a fotóimat és megtaláltam a cuki, kékbundás Sütiszörny muffint. :)

A muffin a szokásos alapreceptem szerint készül.

  • 300 g liszt
  • 170 g cukor
  • 150 g vaj
  • 2 tojás
  • 1 tk sütőpor
  • 1 cs vaníliás cukor
  • tej 
  • ásványvíz
Csak annyi a dolgunk, hogy a lisztet, a vajat, a cukrot, a vaníliás cukrot, a tojásokat, a sütőport és a tejet, egy kevés ásványvizet egy tálba öntünk és keverőgéppel simára keverjük. A muffintepsibe muffinpapírokat teszünk és feltöltjük a masszával a 3/4-éig. 180°-on  nagyjából 30 percig sütjük (amíg aranybarnák nem lesznek).

Aztán jön a vicces rész, a dekorálás. :)
Ez a videó adta az ihletet, bár az enyém persze még nem ennyire szépséges.

Lusta voltam saját hupikék vajas krémet készíteni, úgyhogy szimplán Nutellával kentem meg a muffinokat. Aztán kék ételfestékkel beszíneztem a kókuszreszeléket (szintén a videóban látható), és belenyomkodtam a muffinokat (természetesen a Nutellás felükkel :)). Ezután vágtam egy szép mosolygós kis szájat a muffinokba és pici vajaskekszeket tettem bele.
A szemeket fehércsokiból és étcsokiból készítettem. Kiskanállal lapos kis fehércsoki köröket kentem egy sütőpapírra és hagytam megdermedni. Aztán étcsokival fejeztem be a szemeket. És kész is van. Az imádnivaló Sütiszörnyes muffin :)